blog2007-10-31 23:29:18Megjelenítve: 2475
 
...nem, nem kellett harmadszor is elmagyarázni. A korong talált pofán. Első harmad vége, éppen védekezett a Volán. Egy kifelé indított korong pattant fel egyenesem a fejem közepébe. Mire beért a "kis vulkanizált gumidarab" a látóterembe, esélyem sem volt elhajolni. Pafff! elkezdett az orromból folyni a vér. Rögtön a számhoz kaptam, hogy megvannak-e még a fogaim. Leültem, de kívülről inkább összeroskadásnak tűnhetett.
A vér az jött, a fogam nem, szerencsére. Csak megmozdult kicsit a két metszőfogam. Az volt a szerencsém, hogy lapjával jött a korong. Belegondolni se túl kellemes, hogy hogyan rendezte volna át az arcszerkezetemet, ha nem így jön.
Aztán jött a csapatorvos, tett tampont (nem, nem olyan zsinórosat) az orromba, megállapította, hogy a fogaim is tényleg megvannak és az orrom valszeg nem tört el. A vérzés fél óra alatt elállt. Most nem tudok rendesen enni (jah, mondtam már hogy a pofám is fel van dagadva?), mert fájnak a fogaim, ha bármi hozzájuk ér és a számban található sebet a bébipián és a vízen kívül kb minden irritálja. Jah, tejes dolgokat sem ehetek.
Éhes vagyok!
Lüpi szerint a fradi 21-ese volt a tettes, de igazából nem szándékos. Azt minden esetre elérte, hogy a nevem a helyemhez fel legyen írva...vérrel. Hajrá Volán!
http://blog.htmm.hu/link/?id=3942 db komment.



blog2007-10-28 22:35:59Megjelenítve: 2556
 
Ma borotválkozás közben jutott eszembe:
-Hogy hívják a pokol előterében lévő WC-t?
-Csurgatórium.
http://blog.htmm.hu/link/?id=3930 db komment.



blog2007-10-27 13:52:33Megjelenítve: 2602
 
Remélem, exkavátorral és lézervágóval végeznek végbéltükrözést azon, aki kitalálta a hangos weboldalakat. Főleg, ha ki sem lehet kapcsolni a tenyérbemászóan idegesítő hangot.
Van reklám, szinte mindenhol. Persze ez ellen hatásosan lehet védekezni bizonyos helyeken (AdBlock, ugye), máshol annyira nem hatékony. Ezek a barom marketingesek meg a legfostalicskább reklámot is lenyomnák az ember torkán.
Ha már végképp eleged van a sok hazugságból marketingből, akkor nekiállnak reklámozni a reklámot. Hát anyátok. Itt a reklámhét nevű szerencsétlenkedésről beszélek. Miért érzem úgy, hogy ezek szerint nem lehetne a béna hirdetések nélkül élni? Nekik semmiképpen sem, mert akkor dolgozni kellene helyette. Olyanok ezek a reklámcégek, mint a kiadók. Igazából semmire sem jók azon kívül, hogy ők maguk jól meggazdagodjanak. És akkor ezt még ugye hirdetni is kell.
A bevezető a reklamhet.hu -nak szólt (nem véletlenül nem link). Gondoltam, kicsit beleolvasok, mielőtt agymenek róla. A bevezetőben rögtön hülyének is nézik a "reklámkerülőket". Nem mondják, sugallják. Pedig azt kell tenni! Igaz nehéz megszokni, hogy attól, hogy rikít az óriásplakát, még ne vonzza oda a szemet. Az is reflex már, hogy reklámnál le kell némítani a TV-t, az AdBlock meg alap minden épeszű netezőnél.
Hirdessenek saját maguknak, eddig sem sokat számított. Jó lenne, ha valahogy el lehetne érni, hogy a sok birka is kezdjen el gondolkodni, bár ez szinte már lehetetlen, mert ezeknek az az érdekük, hogy a fogyasztó hülye legyen, mert akkor elhiszi, hogy létezik intelligens mosópor. Pedig az továbbra is csak tisztítószer. Írd meg te is a blogodon/fórumokban, ha valami jó volt, ha valami szar volt. Szigorúan úgy, hogy később be lehessen határolni, hogy melyik cég volt az. Ez működik. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy Németországban már perrel fenyegetik az őszinte embereket. Nem szép dolog ám elmondani, hogy hazudtak, átvertek, esetleg csak szimplán lehúztak. Úgy nem lehet mással is kibaszni, az nem jó.
Itt a reklámhét, remek alkalom arra, hogy tudatosan kezdd ignorálni a hirdetésnek minden fajtáját!
http://blog.htmm.hu/link/?id=3924 db komment.



idegesít2007-10-23 22:21:29Megjelenítve: 11020
 
Már írtam korábban a kinti jégpálya büféről. De ami nem rég történt, attól eszem-faszom megáll.
Az a bonyolult esemény történt, hogy én odamentem egy krémcsokit venni tejszínhabbal.
-Csókolom. Egy krémcsokit kérnék tejszínhabbal.
-És tejszínhabot kérsz rá?
-Ööö, igen.
Ennek hatására a droid be is programozta a nála csak kevéssel butább autómatát forró csoki gyártására. Ez meg mint tudjuk nem krémcsoki. Elémteszi:
-Elnézést, ez ugye krémcsoki?
-Mér' azt kért, nem? -kaptam a csöppet sem lekezelő választ.
Néztem ki a fejemből és eljöttem. Azt hittem, a kereskedők által történő átbaszás esetére sikerült felkészülnöm, de nem. Ez a legvadabb álmaimon is túltett. A meccs után visszamentem:
-Mit adhatok? -márpedig én fogok köszönni.
-Csókolom. Egy kérdésem lenne először is. Az automatán a hetes gomb forró csoki, avagy krémcsoki?
-Forró csoki.
-Akkor miért kellett a szemembe hazudni, hogy krémcsoki, mikor nem az?
-Bocsánat, miután elment, akkor jöttem rá, hogy nem azt adtam, amit kért.
-De én visszakérdeztem, hogy az e az, amire azt a választ kaptam, hogy igen.
-Nem láttam, hogy melyik gombot nyomom meg az autómatán.
Erre bekapcsolódik a tulaj is. Nah, őróla aztán teljesen más véleményem volt eddig:
-Nem értem mi a probléma. A krémcsoki egyébként is sokkal jobb, amúgy nem sok különbség van a kettő között.
-Tudom, hogy jobb és az is lehet, hogy amúgy fel sem tűnt volna. Nem ez a probléma, hanem a hozzáállás. A szemembe hazudtak.
-Lehet, hogy ön jobban látja onnan, hogy én mit nyomok meg, én nem láttam. És egyébként is sokan voltak itt ma már, nagyon fáradtak vagyunk. Igazán megérthetné. Mint a múltkor a hotdoggal. Akkor sem mondta, hogy mit kér, pedig már nagyon régóta ide jár, igazán tudhatná, hogy mennyien járnak ide és nem tudhatjuk mindenkiről, hogy hogyan szereti a hotdogot.
Azt a kurva. Arra emlékeztek, hogy lebasztak, de másra nem. Szelektív. Ez után rövid idővel végtelen ciklusba kerültek, én közöltem, hogy nem hiszem el a fenti magyarázatot és elköszöntem.
Említettem azt is, hogy azért erről írásban is emg fogok a neten emlékezni. Ebbéli szándékomtól eltántorítandó akár öt ingyen krémcsokit is felajánlottak már a következő meccsre, de blogolni sokkal viccesebb.
A továbbiakban meg viszünk kaját, forró csokit meg iszunk itthon, közben meg visszasírjuk a régi benti büfét. Mert az tényleg igazán remek volt...
http://blog.htmm.hu/link/?id=3911 db komment.



blog2007-10-20 23:00:10Megjelenítve: 2774
 
Már többször írtam egy baromról, aki ellopta a pénztárcámat. Nah, meglett az ítélet. 2 év 6 hónap fegyház.
De Krisztiánunk (így hívják) rövid szabadlábon tartózkodása alatt igen termékeny volt. Kezdjük ott, hogy szabadulása után két nappal már megtalált engem. A bűnlajstromában márciusban van az utolsó bejegyzés. Ez alatt az egy hónap alatt 11 rendbeli lopást, 60 (!) rendbeli közokirattal való visszaélést, 3 rendbeli közokirat-hamisítást, 1 rendbeli csalást, és 11 rendbeli készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel (Ugye milyen szép neve van a bankkártyának?) való visszaélést követett el. Nem unatkozott, az biztos. Mikor éppen nem lopott, akkor csalt. Tényleg megpróbált albit kivenni a nevemben, utazott is így, más személyiével SIM kártyát is vett. Ebben csak azt nem értem, hogy senki sem nézte meg azt a rusnya fotót az igazolványokon? Csúnya kép eléggé, de azért annyira nem rossz, hogy hasonlítson erre a véglényre. ...pedig a Vodafone le is szokta fénymásolni az igazolványokat.
Remélem, míg pihen, addig a nem kevéssé aberrált cellatársai olyan rendszerességgel részesítik anális abuzatúrában, amilyen rendszerességgel bűnelkövetett. Abból talán tanul...

Azt már meg sem említem, hogy ma majdnem egy mentőautó szorított le az útról, persze nem villogott. Legközelebb bekopogok az ablakon, mert a kedves sofőrnek nem tűnt fel, hogy én is létezem. Ő előz, mert jönnek szembe. Végül is így izgi. Főleg nekem...
http://blog.htmm.hu/link/?id=3900 db komment.



change(b)log2007-10-19 10:20:32Megjelenítve: 5521
 
Újra él a http://htmmblog.enba.hu cím! Öröm, bódottá! THX to djula.
http://blog.htmm.hu/link/?id=3895 db komment.



blog2007-10-15 22:16:15Megjelenítve: 2865
 
Ma voltam a hülye emberek okos bankjában. Az eltűnt háromezer pénz visszamászott időközben a számlámra, de erről nem küldtek SMS értesítőt, mert "ez ilyen technikai jellegű tranzakció".
Mikor mondtam, hogy azért egy banknak nem így kellene működnie, akkor közölte az ügyintéző, hogy "Hajjaj, ha tudná, mi megy itt!" A bizalmamat megerősítette. Felvetettem, hogy talán a bugot rögzíteni kellene. Erre kikerekedtek a szemei, elvörösödött és meglepetten kérdezte, hogy azt ugyan minek. Közölte, hogy fölösleges felvenni, mert úgy sem foglalkozik vele senki. Felvetettem, ha ő nem veszi fel, majd megy levélben. Szerinte azzal sem fognak foglalkozni, de ha akarom, megírhatom. Meg is írom. A vezérigazgató nevére tértivevényesen, ajánlva, saját kézbe. Az ilyet szokták szeretni. Persze előbb felmondom az összes számlámat náluk...
http://blog.htmm.hu/link/?id=3883 db komment.



szozat2007-10-13 23:43:34Megjelenítve: 8509
 
Ha táncolni akarsz, akkor mutatok egy helyet. Igaz ott kevés az ember, egyedül leszel.
http://blog.htmm.hu/link/?id=3870 db komment.



szozat2007-10-13 22:57:39Megjelenítve: 8519
 
-Mi kell a nőknek?
-Szaróhenger!
http://blog.htmm.hu/link/?id=3860 db komment.



szozat2007-10-13 22:46:11Megjelenítve: 8537
 
Ezt dobta a kocka.
http://blog.htmm.hu/link/?id=3850 db komment.



blog2007-10-13 10:58:39Megjelenítve: 2910
 
Előfordul, hogy elfogy a pénz mobilról. Ilyenkor ugye fel kell tölteni (nahát). Mivel alapjában véve igencsak lusta vagyok, ezért ezt jobban szeretem néhány kattintás felhasználásával megtenni: netbank! Bejelentkezés, kattint, feltölt, örül. Elméletileg. Gyakorlatilag: bejelntkezés, kattint, vár, 113 - rendszerhiba. SMS jön, anyáz, a feltöltés értéke persze levonódott. A telefonon azóta sincsen pénz, de elhatároztam, hogy a hétfői reklamáció után meg fogok hozni egy okos döntést: hagyom a K&H -t a faszba és egy rendes bankot keresek, mert ez már nem az első hibájuk.
http://blog.htmm.hu/link/?id=3840 db komment.



blog2007-10-12 00:07:20Megjelenítve: 2936
 
Megvolt a mai jócselekedet is: a pénztáros 600-zal többet adott vissza, én meg szóltam neki. Most majd biztos a mennybe megyek! (Igaz viszek oda csákányt is, hátha van pár szar arc, de ne mondjátok meg nekik)
Átalakítottam az autóban a "hangredszert", most már remekül lehet hozzá konnektálni bár milyen jelforrást, RCA csatlakozókon. Igaz a megvalósítás kicsit több szigszalagot tartalmaz, mint a terv, de ez igazából részletkérdés, nem? Igaz kísérletezés közben beleszakadt a noname jack csatlakozó a discmanembe, ennek örömére forraszthatok bele új anyát neki valószínű. Öröm, boldogság. Persze előtte már kontaktos volt, én meg fél órát kerestem, hogy hol sikerült kontakthibát beforrasztanom, de nem meglepő módon nem találtam meg. Nam baj, majd a jackdugó végét kiszigszalagozom a discmanből és kész is. Mondtam már az egyik kedvenc mondásomat? Így hangzik: amit szigszalaggal nem lehet megjavítani, azt már nem is érdemes.
http://blog.htmm.hu/link/?id=3830 db komment.



idegesít2007-10-08 10:50:26Megjelenítve: 11297
 
Ma megtudtam, hogy a KIRSTAT2007 nevű csodálatos programba azért nem lehet beimportálni a tavalyi adatokat, mert a telepítöt Firefox-szal töltöttem le. Most lehet felvinni az összes adatot újból. Tavaly legalább az előző évi adatokat vissza tudtuk importálni, igaz el kellett hozzá a rendszeridőt állítani (!)...
http://blog.htmm.hu/link/?id=3821 db komment.



change(b)log2007-10-08 08:19:22Megjelenítve: 5648
 
Felmerült bennem egy kérdés:
Van-e értelme annak, hogy minden postnak külön RSS-e van, amiben a kommenteket lehet olvasni?
Én még egy-két kivételtől eltekintve nem ismertem fel ennek az értelmét. AKkor már inkább legutóbbi kommentek, mióta ittjártál menüpont legyen, nem?
Nyilatkozzatok! Melyik a remekebb?
http://blog.htmm.hu/link/?id=3812 db komment.



szozat2007-10-05 12:35:04Megjelenítve: 8792
 
Fura rokoni kapcsolatok:
...ha az apát és a fiát is ugyan úgy hívják és házastársak.
http://blog.htmm.hu/link/?id=3804 db komment.



change(b)log2007-10-03 22:09:48Megjelenítve: 5803
 
Szia Blog!
Ne örüljetek, nem hagytam abba. sak kicsit összekhsodott az enba.hu regisztrációja, de már be van utalva kezelésre.
Az egész cucc átkerült djula jóvoltából új gépre, most már stabil lesz, meg minden.
Terjeszd kérlek a hírt az új URL-ről! Köszi.
http://blog.htmm.hu/link/?id=3790 db komment.