blog2010-08-25 23:22:47Megjelenítve: 2046
 
Azért van olyan tervező is, aki látott már biciklit az előtt, hogy nekiállt volna bringagyászt kreálni. Kunmadarastól haladtunk Karcag felé amikor a berekfürdői elágazásnál megint elénk ugrott egy kerékpárral behajtani tilos. Mielőtt nekiálltam volna rekurzívan felsorolni az általam ismert összes vulgáris kifejezést feltűnt, hogy nem csak ez a tábla van az oszlopon. Alatta tájékoztatás, hogy merre van a bicikliút, nézzek balra (kicsit furcsa volt, hogy a kerékpárral behajtani tilos alatt közvetlenül egy kerékpárút tábla, azalatt kiegészítőként egy balra mutató nyíl). Nahát, bicikliút. Az elején nem lelkesedtem érte, de a végére már megszerettem, pedig csak egyszer mentem rajta. Mitől jó ez?

  • Elég szélesek a sávok, kényelmesen elférni,
  • felezővonal jól láthatóan,
  • jó minőségű aszfalt, nem viacolor és még fagyökeret sem tettek alá,
  • elsőbbsége van a kocsibejárókkal szemben,
  • jól van kitáblázva,
  • egyszer sem megy át a túloldalra,
  • kb fél kilométerenként kukák vannak,
  • A fontosabb üzemeknél lehajtók vannak, nem az árkon-füvön kell keresztüldöcögni, hanem szabályos kereszteződés van a bringaúton, elvezet a közútig, a végén pedig macisajt teljesen logikusan,
  • villanyoszlopot viszont nem építettek bele, de az oszlop kerülésénél táblával jelzik a sikánt (Fehérváron ennek hiányából már baleset is volt) - lásd kép lent

Na ennek már ennyitől örültem volna, de Karcagra beérve még egy kellemes meglepetéssel szembesültem: ez az út nem véget ér egyszer valahogy, hanem bele van rendesen vezetve a közútba úgy, ahogy legmerészebb álmaimban elképzeltem. Igaz itt a táblázás már erősen hiányos volt de ezt most elnézem.

Ilyet építsetek!

Kedves tervezők! Ez olyan rohadt nehéz?
http://blog.htmm.hu/link/?id=6711 db komment.



idegesít2010-08-22 16:40:33Megjelenítve: 9239
 
Ezt a hetet nagymamámnál töltöttük családilag. Volt a programban ház körüli munka és kirándulás is. Mi vittünk biciklit is, azzal jobb menni mindenfelé, főleg, hogy az Alföld kellős közepén vagyunk. Meg is született az ötlet, hogy menjünk el Kunmadarasra, nézzük meg az elhagyott orosz laktanyát és repülőteret. A távolság majd 80 km, de ezért vittük a lovakat. elindulunk, Törökszentmiklósig csak egy zápor zavar meg minket, de nem cukorból vagyunk, mehetünk tovább. Itt rögtön a 46-os úton bringagyász van, amit nem kötelező használni. Ennek szellemében nem is használjuk, a pótos kamionos leckéztet: fél méterre jön tőlünk a kormányt nem mozdítva az elérhető legnagyobb sebességgel. Jó, hülyék vannak. Fel a gyászra, mert kötelező. elérünk a 4-es főúthoz. Ez inkább autóút már, 110-es "sebességkorlátozás" és középen szalagkorlát, bringával behajtani tilos, bringaút. Ezt nem sikerült egy oldalon vezetni, pedig ilyen helyen tényleg jó átmenni a másik oldalra. Megyünk egészen a szakállasi bekötőútig. Itt bevisz a bringaút egy benzinkút mögé és hirtelen eltűnik. Semmi folytatása nincs. Az úton menni tényleg veszélyes. Bementünk Szakállasra, saccra van ott vagy 15 ház. Ezért építették a bicikliutat? Kétlem. de akkor minek? Mert ez bizony nem vezet sehova. Még 2,6 km van vissza a következő településig, azt kellene megtenni. A térkép szerint legközelebb úton Kuncsorba felé tudunk kerülni, de ez majd' 40 km pluszt jelent és jelentős időveszteséget. Végül is logikus, 2,6 helyett majdnem 40 km. Ugyan már, a biciklis ráér. Megkérdeztem a kútkezelőt, hogy merre lehetne mégis átmenni. Ő azt mondta, hogy a túrázók a padkán a menetirány szerinti bal oldalon szoktak menni. Hát, ez nem egy életbiztosítás. A másik lehetőség az, hogy felmegyünk a gátra és Nagykörűtől vissza jövük úton, de ezt nem ismeri, pontosabban nem tud segíteni. A megoldás végül is az lett, hogy átvágtunk a szántóföldön, így ezt a hatalmas távot másfél óra alatt meg bírtuk tenni.
A kérdésem már csak az, hogy kinek jutott eszébe ez így? Miből gondolják, hogy Fegyvernekről Törökszentmiklósra senki sem akar biciklizni? Vagy csak mi nem vettük észre (és a kutas sem ismerte) a létező, kézenfekvő megoldást? Minden esetre szerencsénk volt, mert nem volt sár. De ha sár van, akkor süllyedünk, és? Ezt meg fogom kérdezni az érintett két település önkormányzatától is.
http://blog.htmm.hu/link/?id=6700 db komment.



idegesít2010-08-14 14:04:15Megjelenítve: 9295
 
Mikor már kezdeném azt hinni, hogy a magyar tömegközlekedés fejlődik, akkor hirtelen rájövök, hogy ténylegesen fejlődik, csak az irány nem egyértelmű. Két külföldinek sikerült úgy 50%-os vonatjegyet vennie, hogy betolták az igazolványukat a pénztárba, hogy ezzel kérnek jegyet. Kár, hogy az az igazolvány nem jogosít az 50%-os kedvezményre. A kalauz meg persze csak magyarul tud, végül is a Budapest-Szeged vonalon nem szoktak külföldiek utazni. De azért művelt lehetett a jegyvizsgáló, mert pontosan úgy viselkedett, mint Hofi az ásványvizes poénjában. Tudod, ha egy külföldinek hangosabban mondasz valamit magyarul, akkor meg fogja érteni. Zseniális.
http://blog.htmm.hu/link/?id=6692 db komment.



blog2010-08-10 23:03:21Megjelenítve: 2132
 
Idén is volt vízitúra. (Tavaly is.) Idén kevesebbet kirándultam maszekban, viszont többet eveztem.
Július 29-én érkeztünk Tiszabecsre. Gyors sátorállítás után már is mindenféle italos üvegeket találtam a kezemben. Ez csak azért volt, hogy a helyszíni jelentkezési lapot nehezebb legyen kitölteni, de azért ez még sikerült. Mire szépen nézett ki a társaság aludni mentem, mert ilyenkor hamar jön a reggel.
Másnap indulás Ukrajnába. A határátkelés simán zajlott, a buszaink már ott vártak a megbeszélt helyen. Az ukrán folklór szerves része a furcsa, vagy a szakadt busz. A tavalyiban nagyjából véletlenszerűen voltak az ülések. Ebben nem, mert egy régi Ikarus volt, csak kicsit kevésbé karbantartva (főleg a fékek), de ukrán viszonyok között még simán jó volt. Elindultunk és rögtön ízelítőt kaptunk a helyi közlekedési kultúrából: ha a buszos egy biciklist látott nekiállt dudálni. A biciklis vagy elhagyja az utat, vagy nem, de a busz megy tovább. Mondjuk akkor kicsit befostam, mikor a vasúti átkelőnél a lámpa vöröset jelzett és átmentünk rajta (mintha lett volna ott valami jómunkásember, de ezt csak utólag sejtettem). Szerencsésen megérkeztünk a helyi teszkóba. Ezt úgy képzeld el, mintha egy modern hipermarketet építenél fel a semmi közepén. Vodka az volt benne bőven, legalábbis addig, amíg mi oda nem értünk (azért maradt valamennyi az ukránoknak is). Az ukrán vodkáról azt kell tudni, hogy az ára és a minősége fordítottan arányos: olcsó, de nagyon jó. Utána visszaültünk a buszba és irány a part. (A piát felraktuk az autóra.) Beszállásnál volt egy kis kavarodás, mert nem a normál hajóelosztás történt, hanem aki kapja marja alapon vitte a kenukat. Nekünk így nem jutott például, már-már úgy nézett ki, hogy megelőlegezik az úszást, de azért csak szereztek nekünk egy hajót. Nem voltunk összeszokva, a beszállás egy kész kabaré volt. 7 év után nem én lettem a kapitány a hajóban, ami nem lett volna baj, ha az új vezér tudja, hogy melyik a bal keze (mind a kettő). Egyébként érdekes volt az elindulás, mert az első 500 méteren a csapat fele felborult, mert a sodrás nem csak gyors volt, de két állóhullámmal köszöntött minket a Tisza. Mi megúsztuk, mármint szárazon. Az a vicces rész, ahol tavaly is borultunk idén is megvolt. Páran megpróbáltak átmenni rajta, de persze sikertelenül. Tanakodtunk vagy egy órát, mire sikerült jónak tűnő megoldást találni. A mi hajónk persze nem ezt követte, de véletlenül nem borultunk. Eveztünk tovább, egyszer csak látjuk, hogy egy csomóan kikötöttek. A borulókat vártuk össze. Volt hajótörött bőven, volt aki még az előző akadálytól jött úszva, az elején hajó nélkül. Ő mondjuk fogott magának egyet. Persze így volt, akinek nem maradt, az utolsó két egység elég érdekesen nézett ki: öten ültek a 4 személyes kenuban és még hárman kapaszkodtak bele. Ezután kicsit variálni kellett, mert bár az összes hajó megvolt, néhány evező és néhánnyal több ülés már nem volt meg. Átkerültem egy másik legénység mellé, most már kapitánynak. Leeveztük a maradék távot, de persze rossz ágon, így a kikötőhelytől vagy 150 méterrel lejjebb értünk ki. Erőnk annyi volt, hogy sodrással szemben bírtunk egy helyben állni, de azt is csak fél percig. Nagy nehezen kijutottunk a partra és felsétáltattuk a hajót. Megérkeztünk Husztra. Főztek nekünk finomat, ittunk vodkát és sört és hamar aludni mentünk.
Reggel megint változott egy kicsit a legénység, viszont nagyon jó társaság jött össze. Az evezés üteme hamar meglett, igaz most csak hárman voltunk a hajóban. A víz itt már nyugodtabb volt, kevesebb izgalmat tartogatott. Borulások azért voltak, de mi megint szárazak maradtunk. Persze ehhez minden másodpercben figyelni kellett, mert ha nem, a Tisza azonnal emlékeztetett rá, hogy ki is az úr. Nagyszőllős már nem teljesen nomád, itt már van kocsma. Ha azt mondom, hogy olcsó, akkor ne úgy értsd, mint itthon, hanem oszd el kettővel-hárommal a falusi kocsma árait. Fürödtünk a Tiszában sokat, a kaja meg ismét jó volt, de azt hiszem ezt nem nagyon kell leírnom már.
Másnap ismét négyen lettünk a kenuban, Nagyszőllőstől eveztünk a határig. Egy igazán izgalmas pontja volt a napnak: egy előttünk haladó hajótól későn vettünk észre egy fát a vízben. Hiába eveztünk teljes erőből, a kenu hátsó harmadát szépen elkapta, de addigra már összeszoktunk annyira, hogy ki tudtuk mozogni a billegést, ez is megvolt. Ahogy emlékeztem, a végén még volt egy kis szlalom, mert mire Magyarországhoz érünk a Tisza kiér a gyönyörű hegyek közül és elkezd lepakolni. Fákat is, bőven. Némi hajócipelés után szerintem rekordsebességgel jutottunk át a határon. Ismét magyar földön, Tiszabecsen voltunk. Sátorállítás, kaja, sör. Pont jó ez így. Körülbelül ekkorra aludtam ki magam, a nappal feküdtem és a tyúkokkal keltem. Ez azt jelenti, hogy este kilenc körül már álmos voltam (ez eddig mondjuk nem egy nagy eredmény), viszont reggel 4 (!!!) és 6 (!) között magamtól (wtf?) ébredtem kipihentem. Ezt meg tudnám szokni, de sajnos csak évente egy hétig tapasztalom, amíg vízitúrán vagyok. Ilyenkorra már az időszámítás is speciális: senki sem tudja, hogy hányadika van, csak azt, hogy honnan eveztünk és másnap hova megyünk. Így lehet helyiségekkel időt mérni.
Előző nap sokan hazamentek, de még többen jöttek. A magyar szakaszon már nem követelmény az előképzettség, ezért rövidebb oktatás következett. Vízre szállás, indulás Szatmárcsekére. Még nagyon vigyáztak ránk a szervezők, szépen együtt haladtunk. Megálltunk a Túr bukógátjánál, a vízesésnél. Sajnos alá nem tudtunk bemenni, olyan sok víz zúdult le. Itt a kikötés mindig izgalmas, mert a torkolat mellett kell egy kis stégen kikötni. Nem lenne az olyan rossz, ha mindenki gondolkodna. Most egy másik cégtől (azoké volt, akik a legszakadtabbak) származó hajó állt keresztben elfoglalva mindent. A tulajdonosa azt mondta, hogy ő már kikötötte, neki jó, mi meg csináljunk amit akarunk. Nagyon úgy tűnt, hogy egyébként ő a túravezetőjük. Azért felmentünk persze, csak kicsit tovább tartott. Egyébként Szatmárcseke az a hely, amit 7-8 éve még mindenki utált a pottyantós wc és a hideg víz miatt, viszont mostanra sokaknak ez lett a kedvence, mert ez az egy kemping, ahol évről évre felfedezünk valami újítást. Idén egyébként a Fodorsport is újított, bevezették a tintabaromfi intézményét. A tintabaromfi egy szárnyas állat, amely tintából áll és pecsétlővel a karodra szerelik. Nagyon kellemes kis jószág, mert felmutatásával a kocsmában 15% kedvezményt kapsz (vagy 15%-al részegebb leszel).
Szatmárcsekéről Tivadarba mentünk. Eseménytelen, pihentető evezés volt, hamar meg is érkeztünk. Ez kockázatos, mert ha sok az idő, akkor sokat lehet inni. Inkább hasznossá tettem magamat, segítettem hajót cipelni. Ez jó, mert olyan enbákkal is lehet beszélgetni, akik egyébként messze vannak és ezért nem is ismernéd meg őket, meg legalább hasznosan töltöd az időt. Pista (a túravezetőnk) meg hozott pizzát. Ez mondjuk nagyon jól esett, gyomorilag is.
Irány a Túr! Sokan imádják, sokan utálják. Kis folyó, nagy akadályokkal, lassú sodrással, itt kell evezni is. Az eső szakadt, most nem volt jó időnk. Persze nem cukorból vagyunk, induljunk. Megbeszéltük, hogy az elsők között indulunk, hogy ne szerencsétlenkedjenek előttünk. Az első komolyabb akadályig nem is volt ezzel baj, de a bedőlt fa ott volt. Átmenni éppen nem lehetett fölötte. Ilyenkor az a forgatókönyv, hogy a hajó orrában ülő legénység kiszáll a fára, ezzel lenyomja az ágat, a hajó feljebb emelkedik, a maradék átmegy a hajóval és összeszedi az ágról szakadt kollégát. Na mi itt buktunk el, mert bár szépen visszamentünk, de a fán gubbasztó már nem tudott beszállni. Na ja, a hajó közepére kell lépni. Vettünk gyorsan egy 180 fokos fordulatot, csak az a baj, hogy a hajó hossztengely körül forogtunk. Ez azt eredményezte, hogy kicsit bugyborékoltunk. De senkitől egy anyázást nem lehetett hallani, viszont nagyon röhögtünk. Utolértek minket a többiek, ketten felültünk a bedőlt fára és átvezettük a hajókat, vagy húszat. Utána kiborítottuk a mienkből a vizet és mentünk tovább. Az eredeti tervünket elbuktuk, most már ment előttünk a szerencsétlenkedés, de nem baj. Az esőnél melegebb volt a Túr, arról nem is beszélve, hogy rég nevettem ennyit. Túristvándiban a szervezők mindenkit egy pohár pálinkával vártak. Visszafelé a szokásos kultúrprogram: csónakos temető és Kölcsey sírja.
Egy evezős nap volt, de én ebből kimaradtam. Vízen Tivadarból kellett Vásárosnamény-Gergelyiugornyára elevezni. Mi inkább a Csaroda mellett található úszólápot néztük meg. Ez természetvédelmi terület, nem lehet csak úgy bemenni sem. Előzetes bejelentés szükséges és idegenvezető is jön. Nélküle oda sem lehet találni, mert nincs kitáblázva, de ez szándékos. Az úszóláp egyébként egy olyan növénytársulás, ami a vízen lebeg, nincsen szárazföld. Még is nőnek rajta fák, de egy embert már nem bírna el. Nagyon meglepő, ha megrázol egy fát, akkor 5 méterrel arrébb is mozog a többi. Ezen a helyen olyan mohák is élnek, amik sehol máshol a világon (ez sajnos kicsit kimaradt, mert az idegenvezetőnk sem volt túl felkészült). Így is érdekes volt és időben érkeztünk Ugornyára. A „régi” kempingben voltunk, ennek nem örültem. Igaz legalább nagyon közel voltunk a Tiszához, lehetett menni pancsolni. Van a közelben egy vízi vidámpark is, de hülye leszek épített medencébe menni, ha van élő víz is. Pancsolás után túl későn ebédeltem. Erre persze ráfáztam, mert megint a kedvencemet főzték: slambuc volt. Emiatt nem tudtam repetázni.
Másnap hazaindulás. Na ezt kifejezetten nem szeretem. Páran mondták, hogy idén még egy túrára visszamennek, na őket nagyon irigylem. Hazafelé még megálltunk Egerben. Na az is egy szép város, egyszer el kell menni megnézni. Felmásztunk a Minaretbe, nagyon szép a kilátás 40 méter magasról, csak közelebb csapkodtak a villámok. Hazafelé kaptunk még pár vihart, de ez igazából senkit sem zavart. Túra után mindig furcsa ágyban aludni, a sátor sokkal jobb.
(Remélem, a lényeges dolgok nagy része nem maradt ki.)
www.fodorsport.hu

Baaa, te ilyen hosszú postot elolvasol?
http://blog.htmm.hu/link/?id=6682 db komment.



change(b)log2010-08-06 20:43:31Megjelenítve: 4147
 
Nem folytam le a Tiszán, csak amíg túrán voltam a Szultán (ezen a gépen van a blog) szépen megmurdelt, de már elmúlt.
http://blog.htmm.hu/link/?id=6670 db komment.